Két ellentétes világ egy túrán: végtelen óceánparti lejtőzések, aztán az Atlasz-hegység meghódítása a levegőből, a háttérben hófödte csúcsokkal, datolyaligetekkel és Marrákes forgatagával. Ez maga Rejtő Jenő világa.
Óceánpart: Nid d’Aigle, Mirleft
Agadirtól délre sorban húzódnak a starthelyek az óceánpart mentén. Olyan főhadiszállást kerestünk, ami egyszerre minden csodát megad: a szobából kilépve ott a medence, és maga a starthely. Az óceánparti egyenletes szél kivétel nélkül mindenkinek kiváló.
Nem ragaszkodunk ehhez az egy starthelyhez: ha kedvünk szottyan, felkerekedünk, és berepüljük a környék változatos parti lejtőit. Többetek kérésére idén egy éjszakával tovább, négy éjszakát töltünk a „Sasfészekben”.
Atlasz-hegység
A morajló óceánpart hamar sivatagba vált, majd körbevesznek a datolyaligetek, fölénk emelkednek a hegyek, és felbukkan a 4160 méter magas Toubkal, amely még nyáron is hósipkát visel. A Kilimandzsáró kivételével ez Afrika egyetlen tája, ahol egy képeslapon megférnek a pálmafák és a hó. És természetesen mi is rajta leszünk.
Második szállásunk Marrákestől délre, az Aguergour starthely közelében, Lalla Takerkoustban lesz, közvetlenül a tó mellett. A rutinos pilóták gyönyörű távokkal kacérkodhatnak, a kezdőbbek pedig kipróbálhatják, milyen egy képeslapban repülni.
Ha épp nem repülünk
Marrákes, a „dél gyöngye”: a Dzsemaa el-Fna tér mesemondói, kígyóbűvölői és pecsenyesütői, a szuk sikátorai, hagyományos hamamok. Szép kirándulás a Magas-Atlasz ölelte, egész évben zöld Ourika-völgy is; magunk sem tudtuk eldönteni, hogy Peruban vagy Nepálban járunk.