A túrán az történik, amit az "Égiek" akarnak. Mi tervezünk, a valóságban lehet, hogy egészen máshogy lesz. Légy rugalmas, és élvezd a MOST ajándékát, bármit hoz is.
Miért ide?
- nincs "zaj" (se hang, se fény, se infó, se térerő többnyire...)
- nincs "egyfős" vagy "kétágyas" szoba, a privát szférád megosztod másokkal (éppen ezért az utazó közönséget ennek megfelelően igyekszünk megválogatni),
- biztosan fogsz repülni olyan helyeken, ahol még soha, senki más nem merítette szárnyait a levegőbe ;),
A túra
Mindenkinek ismerős talán a GIN Gliders márka neve, aki fotóinak és filmjének legnagyobb részét Mongóliában készítette. A 3 hetes túra után, ahol 4000 méteres magasságban repültek Gin Seok Song (az ernyők konstruktőre) a következőket mondta: "A mongol emberek hű tükörképei országuknak: vadak, egyszerűek és természetesek."
Az ország éghajlata száraz, szélsőségesen kontinentális. Ilyenkor még jól repülhető idő van, ami az ottani éghajlaton azt jelenti, hogy a nappalok 15-22 fok körül vannak, az éjszakák azonban lehűlnek (de egész nyáron hűvösnek mondhatóak). Esőre nem nagyon kell számítani, a termikek viszont gyakran 4000 méter fölé kúsznak!
Az ország nagy részét sivatagok és sztyeppék borítják, hatalmas lefolyástalan fennsíkok - ezért rengeteg a sós vizű tó is. Az észak-nyugati területeket a hegyek uralják, sűrű erdős, tőzeglápos, folyókkal gazdagon ellátott részekkel.
Útiterv:
Felfedezőtúrára, siklóernyős kalandtúrára indulunk, együtt bejárni egy vidéket, amibe immár három alkalommal volt módunk betekintést nyerni.
Utazásunkat megtervezzük ugyan előre, de a helyszínen majd mindenképpen együtt alakítjuk, és el kell fogadni a véletlenek és az ezen a tájon máig olyannyira tisztelt "magasabb erők" közbeszólását is. Van azonban egy célunk, hogy mit szeretnénk bejárni és mindenek előtt berepülni! Az ott töltött idő alatt több repülős helyre is elvisz utunk, megismerkedünk az ország változatos tájaival, kultúrájával, a nomád vendégszeretettel, a Przewalski vadlovakkal, rénszarvasokkal és egyben múltunkkal...
A túra programjában rejlő lehetőségek:
Meglátogatjuk a Terelj Nemzeti Parkot , amelynek hihetetlen gazdag az állat- és növényvilága. A terület átlagos tengerszint feletti magassága 1600 méter, a csúcsok elérik a 2900 métert is. A park híres a sziklaképződményeiről, melyeket el is neveztek. A legismertebbek közülük a Melkhii Khad (Teknős szikla) és az Imádkozó Láma Szikla.
Útra kelünk Hatgal városa felé (a Hövsgöl tó mellett), közben áthaladunk Bulganon és Mörönön, jó esetben fellejtőzünk újra az alvó vulkáni kúpon. Következő repülős úti célunk a Hövsgöl kristálytiszta és misztikus vidéke, a keleti Sayan hegység lábánál.
Maga a tó 1645 méteres magasságban fekszik, 136 kilométer hosszú és 262 méter mély. Nyugati partján a Haaridol Saaridgh, északon a Szajaan hegység fogják körbe (legmagasabb pontja a Mönkh Saridag 3492 méter - a tótól északra, közvetlenül az orosz-mongol határon található). A Hövsgöl tó a Föld legősibb tavainak egyike és a világ második legérintetlenebbül maradt tava! A sztyeppe és az örök fagyott tajga határán járunk. Népei ma is többségében nomád életet élnek és sámánista felfogásúak. Egyéb lakói szép számmal kőszáli kecskék, muflonok, argali juhok, gímsza rvasok, jávorszarvasok, szibériai pézsmaszarvasok, illetve olyan ragadozók, mint a barna medve, a rozsomák, a coboly és a farkasok.
Apropó: valószínűleg idén meglátogatunk egy sámánt is! Mármint úgy értjük: igazi sámánt. (nem a "nullhat-húsz-rontáslevétel" kategóriából, hanem tényleg igazit...)
A következő helyszínünk a déli irányban található Terkhiin Tsagaan Nuur (Fehér Tó). A tavat körülölelő Orkhon hegység barázdált völgyeiben rengeteg helyen lehet repülni és itt található a Khorgo vulkán krátere és a kitörés, a lávakiömlés maradványai borítják a környéket.
Dzsingisz Kán nyomába eredünk és utunkat Karkhorin (Karakorum = romváros) felé vesszük, mely a XIII. században az ország fővárosa volt. Útközben Ikh-Tamir mellett kempingezünk a Taikhar bázison. Ez a legluxusabb jurtatábor, amit valaha láttam forró vízzel tükörrel, papucsokkal... :-)
A város szélén található Erdene Zuu buddhista kolostoregyüttes egykor 100 templomot és 1000 lámát számláló monostorra épült, néhányuk ma is működik és 3 közülük ma is látogatható. (ma a Világörök sé g részét képezi az Orhon folyó völgyével együtt)
Itt a szomszédos Salkhit hegyen tudunk repülni, miközben felülről bámuljuk a stupákat!
Az utolsó napon meglátogathatjuk Mongólia fővárosát, Ulánbátort és a helyi kincseket kínáló piacot is.
Habár túránk során egy előre megtervezett útvonaltervet követünk, ez mégiscsak Mongólia, ahol főként a felsőbb hatalmak irányítják utunkat. Az eredeti tervtől rugalmasan térünk el időjárás, útviszonyok stb. függvényében, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az itt töltött időből... Mire számíthatunk?
- A mongóliai utazás egy életre szóló élmény, ami megváltoztatja azt, ahogyan a világot látod. Visszatérünk az érintetlen természethez, olyan emberekkel találkozunk, akik mindennapjai mentesek a civilizációs ártalmaktól és a stressztől, és a mai napig kapcsolatban vannak az ősök szellemével. Mongóliában az uralkodó vallás a buddhizmus, de nagy arányban gyakorolják a fehér és a fekete sámánizmust is. (tévedés ne essék: a fehér és afekte szavak itt nem a jó és a rossz szinonimái, hanem az erő mértékét tükrözik...)
- Mongólia a Föld 19. legnagyobb és egyben legritkábban lakott országa (2,14 fő/km2), teljes népessége 3,3 millió.
Az ország fővárosában Ulanbaatar-ban (= vörös hős) él a népesség egyharmada, közel 1,5 millió ember. Habár egy szélességi fokra esik Budapesttel, a Föld leghűvösebb átlaghőmérsékletű városaként tartják számon.
- A jurta táborokban többnyire van hideg-meleg folyóvíz, de távolabb eső részeken már előfordulhat, hogy csak tó-fürdővel vagy folyó-fürdővel szolgálnak. Ahogy a mondás tartja ezeknek a vize is hideg-meleg: fürödni hideg, inni meleg... (a magam részéről egyáltalán nem érzem, hogy inni túl meleg lenne ez a víz...)
- Többnyire nem probléma az elemek töltése a rádiókhoz, a fényképezőgépekhez és a kamerákhoz, mert Mongóliában is 220V-ot használnak (ahol van áram).
- Ajánlatos hálózsákot hozni, mert a szauna-hőmérsékletűre fűthető jurták hamar kihűlnek, miután ellobban éjszaka a tűz.
- Az időjárás szélsőségesen változó Mongóliában. Az éjszakák csípősek, többnyire 0 - 10 fok közötti hőmérséklettel, míg a nappali kőmérséklet teljes kiszámíthatatlan, valahol 12 és 30 fok között van, éppen ahogy kedve tartja. A levegő extrém módon száraz, napos és nagyon ritkák az esők. Itt találkoztunk először medúzákra emlékeztető cumulus mediocrisnak tűnő felhőkkel és csak később jöttünk rá, hogy ezekből esik az eső - bár messze nem ér a földig!!!
- Ennivalót minden "városban" lehet venni, nem kell aggódni miatta. A reggeli és a vacsora szervezett formában zajlik. Ebédidőben többnyire megállunk helyi étkezdéknél - meglepően jók!
- Nem utolsó sorban nem szabad elfelejteni, hogy Mongóliában vagyunk. Szóval, számítsunk arra, hogy minden kiszámíthatatlan!
Időjárás
Az időjárás akár pár óra alatt, vagy naplementekor 20 perc alatt is hatalmasat képes változni. Az éjszakák többnyire hűvösek, hidegek, többnyire 0 - 10 fok közötti hőmérséklettel. Nappal igen változó, 12-től akár 30 fokig is terjedhet! A levegő többnyire extrém módon száraz és napos. Ritka a szélcsend, de már túl vagyunk túlzottan erős szeles időszakon is.
Starthely, leszálló
Különös kérdés ez Mongóliában. Természetesen vannak már bevett siklóernyős helyek, de többnyire ahogy utazunk és megpillantunk egy izgalmas helyet, ahová éppen jó a szélirány, megállunk, felmegyünk és elstartolunk. Néha mi vagyunk az elsők, akik színes szárnyak alól, madártávlatból szemlélhetjük e tájat. Ezt megfontolva az ország egyik fele starthely, a másik leszálló...
Transzfer
A sofőrök nélkülözhetetlenek, mivel Ulánbátort elhagyva egyszerűen megszűnnek az európai fogalommal mérhető utak és a hidak is, miközben lépten-nyomon folyók keresztezik utunkat. Úsztatunk és bizony rendre szerelni kell a ménest...
Egyéb programlehetőségek
- Meglátogatunk helyi pásztorokat és megkóstoljuk náluk házi készítésű tejtermékeiket: friss, meleg és szárított sajtokat, túrót, a tankönyvekből ismert kumiszt és a tejből erjesztett alkoholos italaikat.
- Megismerni Mongólia természeti és kulturális értékeit ilyen rövid időbe sűrítve egyszerre izgalmas és sokkoló élmény, ami egy egész életre kihat...
Szállás
Nem csillagoznám - kinek egy, kinek ötcsillagos. Attól függ honnan közelítjük. Hagyományos mongol jurtákban lakunk az egyszerűbbtől a "luxus" változatig...
Annyi bizonyos, hogy besorolástól függetlenül "millió csillagos". Sosem láttál még ennyi fényes kis pöttyöt az Égen, mint itt. Mintha lisztet borítottak volna ki...
Étkezés
Mivel azonban nem tudjuk garantálni, hogy hol, milyen étkezést tudunk majd szervezni, ezért az étkezések árát nem építettük be a túra díjába, így alkalmanként dönthetsz arról, hogy részt veszel benne vagy sem.
Többnyire kissé európai ízlés szerint készült, de tradicionális mongol ételeket eszünk - garantáltan bio és állatbarát származással :) Ennivalót minden városban lehet venni, nem kell miatta aggódni. Ebédidőben helyi étkezdénél állunk meg, amik kiváló helyi ízeket kínálnak!