Portugália

Montalegre és a part, Portugália

Vamos voar!

A kép: Pilóta tarka siklóernyővel startol egy sziklás hegytetőről, Portugáliában.
Repülés: lejtőszelezéstávrepülésUtazás: tengerpart

Milyen ez a túra?

Nehézségi szintA túra távrepülős része első sorban tapasztalt, aktív időjárási körülmények közötti repülésben is rutinnal rendelkező pilótáknak ajánlott. A távrepülésben való részvételhez önálló start, leszállás, döntésképesség, illetve B-vizsga alapkövetelmény! A kevesebb tapasztalattal rendelkező pilóták repülhetnek az óceánparton, a Serra da Estrela vidékén pedig helyben repülhetnek nyugodtabb körülményekben elstartolva.
Starthely, leszállóVáltozatos, különböző starthelyeket fogunk használni szélirány szerint.
Repülhető napok
IdőjárásNaz aréban ilyenkor még 20-26 fok között van a napi csúcshőmérséklet és éjszaka is 13 fok környékén marad.
Transzfer9 személyes kisbuszokkal bonyolítjuk a felszállítást, illetve a visszaszállítást is a kurzusról.
SzállásAz első két szálláshely reggelivel vár bennünket.
ÉtkezésAz első két szálláson reggeli vár bennünket.
Egyéb programlehetőségekA repülésnek nem kedvező időjárás esetén, illetve a repülések előtt és után igyekszünk nektek bemutatni Portugáliát.

Visszatérünk Portugáliába, most olyan időszakot választva, ami igencsak kedvezhet a távrepülő pilótáknak és rekordvadászoknak!

A túra

Portugália, ebben az időszakban Európa talán legjobban repülhető helyei közé tartozik.

Utunk során Portugália legjobb és legismertebb starthelyet járjuk végig, miközben a repülésen túl igyekszünk az ország megismerésére is kellő időt fordítani.

Ez a túránk időtartalmát tekintve rendhagyó, hiszen 9 napos, de ennyi idő alatt valóban megismerhetjük az országot földről és levegőből egyaránt…

Nazaré

A túrát a végtelen óceánpart lejtőzéseket kínáló Nazaréban kezdjük. A környéken több starthely is szolgálja a siklóernyős pilóták változatosság iránti igényét. Lazítunk egyet-kettőt a tengerpartot csapkodó hullámok felett lejtőzve, miközben feltöltődünk a nagy távrepülésekhez.

Nazaréról érdemes tudni, hogy többek között az óriáshullámok hazájának tekintik. Itt lovagolta meg a havaii származású Garrett McNamara 2011 novemberében az eddigi rekordnak számító hullámot, melyet 23,8 méter magasnak mértek! Ez közel 8 emelet magasságnak felel meg...

Serra da estrela

A harmadik napon helyszínt váltunk és utunk a Serra de Estrellaba vezet. A Csillagok hatalmas Fennsíkján szinte körbe helyezkednek el starthelyek. A délelőtti órákban a nap miatt első sorban a keleti régió működik, délutánra pedig beindulnak a nyugati oldal jobbnál jobb starthelyei is.

Innen valóban a csillagokig lehet emelkedni és repülni - a hátár pedig a határ, mégpedig a portugál-spanyol határ túloldalán van... Nem ritkák innen a 200 km fölötti távok. Mi pedig ígérjük, visszahozunk az aznapra kitűzött kurzusról!

A távrepüléshez nem csupán a legjobb körülményeket kínáljuk nektek, de igyekszünk minden hátteret is megadni hozzá.

- A nap időjárásának megfelelő távrepülő feladatokat írunk ki minden nap.

- A feladatot veletek együtt repüli Simonics Péter cél-táv világcsúcstartó pilóta vagy egy tapasztalt helyi pilóta, közben instrukcióival segítve benneteket.

- A kitűzött kurzusról minden nap biztosítjuk a visszaszállítást!

- A feladatok teljesítését a nap végén vagy másnap elemezzük.

Apropó! Tudtad, hogy az első siklóernyős pilóta, aki keresztbe átrepült a Serra da Estrela felett Simonics Péter volt? Neki ugyanis elfelejtették megmondani, hogy ez a kihívás lehetetlen...

És azt tudtad, hogy Vogel Rita (a Fly Away egykori növendéke, immár Portugáliában él) innen repülte meg 2015-ben a leghosszabb magyar női szabadtávot 232,48 kilométerrel?

Nem kötelező élni azonban a távrepülés vagy saját és mások rekordja ostromlásának lehetőségével. Ha egyszerűen "csak" szeretnél jókat repülni, termikelni, megcsodálni ezt a gyönyörű vidéket a levegőből, megismerkedni a portugál hagyományokkal, borokkal, ételekkel, emberekkel - akkor is szeretettel várunk, köztünk a helyed!

Sintra

Az utolsó napra és éjszakára már közelebb avázkodunk a repülőtérhez és Lisszabontól északra foglalunk szállást. Bevesszük magunkat a Sintra elvarázsolt erdejébe, egykori királyi paradicsomába, misztikus kastélyai közé... Most azt hiszitek, hogy csak mondjuk, hogy elvarázsolt, de majd meglátjátok...

Sőt, ezt a garantáltan emlékezetes napot megfűszerezzük egy óceánparti búcsúrepüléssel egy új starthelyen.

Időjárás

Az esőt hírből sem ismerik ebben az időszakban.

A fennsíkon néhány fokkal kevesebbre számíthatunk, de a csapadék még itt sem jellemző.

Starthely, leszálló

Mindegyik alatt kényelmes, hivatalos leszálló terület - távrepülés közben pedig szokás szerint. "Ami akad."

Egyéb programlehetőségek

A környék természeti gazdagsága, vízesései, túraútvonalai végtelen programlehetőséget kínálnak a pilótáknak és a hozzátartozóknak.

Szállás

Nazaréban néhány utcányira lakunk az óceántól 3 és 4 hálószobás apartmanokban. A hálószobák mindegyike kétágyas - választhatóan franciaággyal vagy szeparált ággyal, így mindenkinek kellő "privát tér" jut.

Ahogy túráinkon megszokhattátok, csak párokat bújtatunk közös franciaágyba ;-)

A Serra da Estrela közepén, a hegyek és erdők közé eldugott Manteigasban lesz otthonunk. Itt kétágyas szobákban leszünk elszállásolva egy hangulatos, családias panzióban. Miénk lesz az egész ház ;-)

Utolsó Portugáliában töltött éjszakánkon Lisszabontól északra szállunk meg, részletek hamarosan...

Étkezés

A további étkezéseket közös szervezésben oldjuk meg, közben megismerkedünk a portugál nemzeti ételekkel, tengeri herkentyűkkel, borokkal...